Nos, mivel engem a derékbecsípődés elég hosszú időre kivont a mindennapos mókuskerékből, lett időm meghallani, mit is igyekezett súgni.

Hiszem, hogy a legjobb barátom a – végtelen intelligens – testem, aki egész életem során mindig jelezte, mire is van éppen szüksége, legyen az étel, ital, mozgás vagy pihenés. Mindig. Az már más kérdés, hogy én mennyire hallottam ezt meg, vagy engedtem meg magamnak meghallani és akként cselekedni.

Nem azért, mert nem akartam volna. Sokkal inkább azért, mert az egyéb, vélt vagy valós elvárások, valamint a kapcsolódó hiedelmeim elhitették, hogy más fontosabb, előrébb való. És az én együttműködő testem sokáig tűrt és várt. Aztán jelezte, hogy ideje változtatni. Először szelídebben, kis fájdalommal, aztán – „nem ért ez a nő a szóból!” – durvábban.

És mielőtt leírom, mire tanított, egy kis önismereti kitérő az érthetőség kedvéért (főleg azoknak, akik úgy, mint én, szeretik rendszerben látni a dolgokat).

Shrek óta tudjuk, hogy az ogre olyan, mint a hagyma. Többrétegű. Nos, az ember sem különb.

Az önismeretnek különböző rétegei vannak és kitartó önmunkával, támogató folyamatok segítségével egész mélyre lehet menni. Ebben számos kérdés lehet segítségünk, mely arra irányul, mit, miért teszek úgy, ahogy és mire, miért úgy reagálok, ahogy? Mitől, kitől félek és miért? Kin, min ítélkezem? Kire, mire haragszom és miért? Hol keresek kifogásokat? Mit halogatok? Mihez ragaszkodom és miért? Kinek nem bocsátok meg és miért? Ilyen és hasonló kérdésekre gondolok…

Ami ezekben a témákban hatással van ránk, és a kérdésekre adott válaszainkat befolyásolja, az több dolog:

– a családi rendszerből hozott minták és a gyermekkori megélések. Kicsit tágabb kitekintésben hat viselkedésünkre és megéléseinkre

– a fogantatástól a születésig terjedő időszak, a születés maga, valamint

– a kollektívből származó csoportenergiák is.

Még tágabbra nyitva a fókusz, formálják a fenti kérdésekre adott válaszainkat

– a korábbi inkarnációink is.

És akkor nézzük a derékbecsípődés leckéit, a különböző önismereti rétegekben. Tekintsünk el attól a nagyon egyértelmű jelzéstől, ami ilyenkor mindenkinek beugrik, hogy túlvállaltam magam. Nem azért, mert ez ne lenne igaz. Nagyon is az, de most mélyebb rétegekbe utazunk, meghatározott kérdések mentén…

Hogyan éltem meg? Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak éreztem magam. Ez kezdetben dühössé tett, később végtelen nyugalommal beleengedtem magam abba, ami van.

Mikor történt először a múltban, hogy ilyet éreztem? Óvodáskorban ért egy trauma, amit hasonlóan éltem meg, egyedül voltam és tehetetlen.

Mit tanultam ebből? Akkor és ott lerögzítettem egy hitrendszert, miszerint csak magamra számíthatok.

Mikor kezdődött a becsípődés először, mi történt akkor? Egy nagy változás következett be az életembe, ami számos területre kihatással volt és jelentős bizonytalanságot hozott. Kezdetben megijedtem, de nagyon hamar jött az érzés, hogy magamra számíthatok.

Hol történt a családban hasonló minta? Egyértelműen az apai nagyapámnál, a háború miatt került nagyon kiszolgáltatott és tehetetlen helyzetbe. Itt további ThetaHealing ásással, valamint családállítással nagyon gyorsan felszínre került a sorsátvállalás. Hogy mennyi mindent úgy csinálok, mint ő, hogy mennyire „másolom” a sorsát, új információ volt.

Mi a „nyereségem” a betegségből? Pihenek, van időm magamra.

Mi lenne a legrosszabb abban, ha meggyógyulnék? Visszakerülnék a saját magam által megalkotott mókuskerékbe.

Ilyen és hasonló kérdések mentén jutottunk el az oldó mondatokig, amelyek lehetővé teszik

– a pihenést betegség nélkül,

– az önmagam felé fordulást nehézségek nélkül,

– a könnyedség megélését a tehetetlenség érzését hozó helyzetek nélkül,

– a cselekvőképességem, önállóságom megélését kiszolgáltatottság nélkül,

– a családhoz tartozást a családi minták továbbvitele nélkül,

– önmagam értékelését nehezítő körülmények nélkül.

És, ha most felmerült benned a kérdés, hogy segít ez a segítő, ha neki is van baja, akkor szeretettel üzenem: úgy, hogy ő is ember. Nem tökéletes és nem hibátlan. Ettől lesz emberi és empatikus